Második adás - Bevezető

Én életemben először nem töltöttem otthon a Karácsonyt.
Meséljek?
Itt, Amerikában, nagyon nagyon hamar feldíszítik a Karácsonyfát. November utolsó csütörtökén tartják a Hálaadás ünnepét, utána pedig szabadon díszítheti mindenki a karácsonyfáját. Nem éreztem egyetlen egyszer sem azt a kellemes fenyő illatot, amely betölti az egész házat és megadja az allapillathangulatot. Ezután jön a gyertya és a csillagszóró illata. Az idén hiányoztam a családi vacsoráról és lemaradok a Kicsimamám vinetéjéről is. Ne gondolják kedves hallgatók, hogy panaszkodom ezek csak tények, és örömmel tölti el a szívem, hogy magam előtt látom a nagycsaládomat ahogyan együtt éneklik a mennyből az angyalt, utánna meg ugye a vinete. Hadd meséljek arról, hogy azért itt milyen áldott Karácsonyban volt részem. Hálaadás után tehát a karásonyi készülődés egyre fokozottabbá válik, a házakon megjelennek a karácsonyi fények, az udvarokat benépesítik a télapók és a szarvasok, a bevásárló központok előtt pedig, ahogy filmekből megszokhattuk csengettyűsökkel találkozhatunk. Színész kolléganőmmel jelentkeztünk csengettyűsnek, de aztán mégsem lett belőle semmi. Na és az egészen lenyűgöző, amikor az ember lánya a Jingle bells-t az amerikaiaktól hallhatja.
Winona Lake kisfalucskában a karácsonyi koncert egy élmény volt, mert ugye az még csak természetes, hogy együtt énekelte a kórus és a közönség a karácsonyi dalokat, de amikor a Handel Messiását játszotta a zenekar, és a kórus részekhez értek az az érzésem támadt, hogy dolby surround hangosítással rendelkezik a színház, megfordultam és elcsodálkozva konstatáltam, hogy a családok a kórussal együtt énekelnek, méghozzá szólamokban. Hát ilyen közönséget még nem láttam, Handel Messiasat csak úgy, és a hatás egyszerűen döbbenetes.
A mi kis társulatunknak is volt egy karácsonyi koncertje, ezúttal már nem a közönségben üldögéltem, hanem készültem. A kis gyufaárus lányt játszodtam. Szeretném megosztani, hogyan készültem erre a szerepre. Életemben egyszer, nagyváradi egyetemista éveimben megéltem vagy két olyan napot amikor tényleg nem volt amit ennem, de azon kívül talán soha nem kerültem ilyen helyzetbe... jó hát ínségesebb napok vannak, de azért nem panaszkodhatok. Az én nagyszüleim tudnának mesélni arról, hogy milyen ehezni. Miért kezdtem erről mesélni? Ja igen... azért mert nem kell nagyon okosnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy a kis gyufaárus lány igencsak éhes lehetett. Elhatároztam, hogy a koncert előtt három napig csak kenyeret és vizet eszem és utolsó nap semmit. Tele gyomorral gyufarárus lányt játszani pofátlanság gondoltam.
Koncert előtti este egy karácsonyi partira voltunk hivatalosak. Ezzel nem számoltam. Nyilván nem tudtam ellenállni, és csak az vigasztalt, hogy biztosan a kis gyufaárus lány sem állt volna ellen. A koncert napján aztán reggelire ettem egy darab kenyeret, és aztán vizet ittam. Semmit egész nap. Közben tudtam, hogy este nagy vacsora vár. A színpadra lépés előtt pedig elterveztem, hogy kint fogok állni a recsegő hidegben, mert fűtött színpadon szintén pofátlanság kis gyufarárus lányt játszani. Amíg a kolléganőm Mozart klarinét koncertjét játszodta, és amely elég hosszú, kimentem, de nem volt hideg. Felmelegedett az idő. A kísérlettel nem vagyok megelégedve. Fáztam és éhes is voltam, de mindig ott volt előttem, hogy fél tízkor díszes vacsora. A kis gyufarárus lány előtt mi lebegett?
Színészként nem voltam elég elszánt. Hogyan lehet tehát így hitelesen gyufarárust lányt játszani. Nem tudom, talán egyszer megtudom. Amikor a saját gyötrödő részemet komolyabban gondolom. Addig pedig nekem is, de ami rosszabb az engemet nézőknek is meg kell elégedniük egy megúszós előadással. A kis szösszenet előadásomat a következőképpen építettem fel. Gyufákkal a kezemben, nyitottam be a színház terembe, mint a kis gyufarárus lány, majd valóban meggyújtottam néhány gyufaszálat és kezemet mellengettem, aztán egyféle táncban meséltem el a történetetet. Majd nyilván kellőképpen meghaltam a végén. Kolléganőm pedig elmondta a mese zárószavait, azt amikor az emberek megfagyva találjál a kislányt, és azt gondolják, hogy melegedni szeretett volna a gyufa lángjainál. Ezután odajött hozzám és kezembe nyomta a mikrofont jelezvén, hogy rendben Krisztina most már felülhetsz vége az előadásnak. Én derekasan bevallottam, hogy igen amit az előzőekben láttak valóban színház volt... a színház szót nem abban a dícsérő értelemben használtam, amit szakmai körökben a sikeres színházi pillanatok elismerésére használnak, hanem abban az értelemben, hogy igen valóban csak eljátszodtam valamit, és ekkor a mikorofonnal a kezembe azt mondtam: igen ez valóban csak színház volt, de van egy történetem és a kedves hallgatókra bízom, hogy eldöntsék, hogy ez valóban megtörtént, megtörténhetett vagy sem, és ekkor egyszerűen elmondtam a mesét. Ezt a mesét fogják hallani kedves hallgatók az adás végén. Kissé személyesre sikerült ez a bevezető. Talán azért mert Karácsony van...Chopint hallgatunk.