Első adás - Művészek tanúságtétele

“Bárhogyan is legyen, engedd, hogy Hozzád forduljak és jó cselekedeteket gyümölcsözzön az életem.” Ludwig van Beethoven szavai ezek, és biztosra veszem, hogy az Urat szólítja meg e rövid imájában.
Beethoven 1770-ben született és az élet soha nem kényeztette igazán. Az apja alkoholista volt, felelőtlen és durva. Az édesanyja pedig törékeny és beteg volt, korán meghalt. Bethoveen tehetségére nagyon hamar fény derült, de az apja nem fektetett hangsúlyt tehetségének kamatoztatására.
Beethoven fiatalon Bécsbe utazik, és a nemesek szórakoztatására játszik. Főként zongorázik. Modorának nyersessége ellenére, virtuózításának köszönhetően nagy népszerűségnek örvend az arisztokrácia körében.
Bethoveen akkor érett fiatal suhancból férfivé amikor egész Európa nagy mozgolódásban volt. A forradalom illata már érződött a levegőben és Napoleon menetelt maga alá gyűrve minden útjába kerülő nemzetet. Kezdetben Bethooven csodálta ezt a új hódítót és azt tervezte, hogy harmadik szimfóniáját neki dedikálja. Beethovent hirtelen haragú volt. Egyszer egy étteremben egy pincér rossz rendelést hozott ki neki, felindultságában az pincér arcába borította az egészet.
Nagyon sok jó barátja volt, de ennek ellenére sokszor volt magányos és ritkán érezte azt, hogy megérti őt valaki. Nem önszántából, de élete végéig agglegény maradt. Több hölgy kezét is megkérte, de nyers természete miatt egyikük sem volt biztos abban, hogy jó férj lenne belőle.
Élete tragédiája az egyre fokozodó hallás problémája. 1802-ben így ír a testévereinek címzett levelében : süketségem száműzötté tett engem. Nem kérhetem az embereket, hogy ordítsanak mert én süket vagyok.
Egyszer egy barátja végignézte ahogyan egyszer elszántan próbálkozott zongorázni, de csak kínlódás lett belőle. Ezután az esemény után ezt írta: "Nagy szerencsétlenség bárki számára, ha elveszíti hallását, de hogyan viselhetné egy zenész kétségbeesés nélkül. Beethoven folyamatos szomórúsága nem volt többé rejtély számomra."
Beethoven maga mintegy imába foglalja legbensőbb vágyait: Mindenség Ura és Istene te látod az én szívemet és látod hogy ég benne az emberiség iránti szeretet és vágyom arra, hogy jót cselekedjem.
És valóban együtt tudott érezni a bajba jutottakkal és segítőkész volt. Mikor meghallotta, hogy Bach még élő lánya segítségre szorul azonnal felajánlotta, hogy egy új művet ír és a minden bevételt az idős hölgynek ad.
Hallása fokozatosan romlott és ő egyre inkább visszavonult figyelmét pedig a zeneszerzésre és az Istenre fordította.
1827 ben halt meg és halálos ágyán biztosította testvérét arról, hogy készen áll az Úrral való találkozásra. Áldozott, és egy viharos éjszakán halt meg. Egy barátja, Anselm Huttenbrenr töltötte vele ezt az éjszakát, és így emlékezik rá:
“Egy hatalmas mennydörgés után kinyitotta a szemét, jobb kezét ökölbe szortíva magasba emelte a karját mint aki azt akarja beleordítani a világba, távozzatok gonoszság erői, az Úr velem van."
Beethoven hitéről nehéz beszélni. Kortársai és barátai olyan embernek tartották, akinek az egész élete bizonyítja, hogy szerette az Urat.
Katolikus családba nőtt fel és az édesanyja katolikus iskolába küldte, egy jezsuita szerzetes példabeszédein nőtt fel majd fiatal korában többféle temploban is megfordult. Fő tanítója Christian Gottlob Niefe protestáns tanító volt.
Beethoven naplóiban, leveleiben és kis jegyzettömbjeiben, melyek segítségével kommunikált hallása teljes elvesztése után, több Istenről szóló bejegyzés találhatunk, melyek mint erős meggyőződéseiről tesznek tanúságot. “Szívem nyugodtságában és teljes bizalommal neked ajánlom magam Istenem, te örök jóság” írja Beethoven. “Légy a kősziklám és világosságom, én bizalmasom.”
1815 ben egy kis kápolna számára írt zenét nyugalmat és beteljesülést találva abban, hogy kizárólag az Örök Isten dicsőségére dolgozik.
Naplójában gyakran találunk erőteljes személyes imabejegyzéseket. “Bárhogyan is legyen Uram, engedd, hogy Hozzád forduljak és jó cselekedeteket gyümölcsözzön az életem.”
181o ben így ír egy ismerősének: "Nincsenek barátaim. Egyedül kell élnem, de ennek ellenére tudom, hogy az Isten közelebb van hozzám mint másokhoz. Félelem nélkül megyek hozzá, mindig felsimertem őt és értettem őt."
Egy másik levelében pedig ezt írja: “Nincs nagyobb annál mint oly közel menni az Istenhez mint senki más, és onnan kiindulva hirdetni az embereknek az Ő dicsőségét.”
Beethovennek francia és latin nyelvű Szentírása is volt. Könyvtárában megtalálható volt Kempis Tamás Krisztus követése.
Kotta vázlatain gyakran találunk ilyen bejegyzéseket:
"Hálaadó ének Istennek, betegségemből való felépülésemért" vagy "jámbor ének, Uram Istenem magasztalunk téged, Alleluja."
Mindennek ellenére, ha más szemszögből nézzük Beethoven életét igencsak ellentmondásos dolgokba ütközhetünk. Annak ellenére, hogy katolikus családban nőtt fel, kerülte a templomot és nem bízott meg a papokban. Nem gyakorolta katolikus hitét.
Nagy érdeklődéssel fordult a keleti irodalom iránt, gyakran idézett pogány szövegeket.
Keresztény hitét semmiképpen nem vitathatjuk el, de igencsak sajátság elképzelései voltak a hitről. "A hitét talán a zenéjén keresztül érthetjük meg" vallják a zeneszakértők. A zenéje magát Beethovent tárja elénk.
Beethoven szüntelen Isten keresésének bizonyítéka a Missa Solemnis. Ez a munkája hatalmas erőfeszítések árán született meg. Az egyházi zene történetét kutatta, helyi kolostorokból himnusz kéziratokat gyűjtött. Kottájára ezt írta: "Kívánom hogy szívtől szívig érjen. Ima külső és belső békéjért."
Beethoven egyre romló hallása ellenére nem engedte meg magának, hogy a csüggedés erőt vegyen rajta. Továbbra is komponált, és műveinek művészi értéke csak nőtt és nőtt.
Ma már ügyes kis hallokészülékek segítik azokat, akik Beethoven-hez hasonlóan hallásproblémákkal küzdenek, de Beethoven ormótlan nagy hallócsőre szorult, amelybe az emberek beleordítottak. Enyhén megalázó lehetett.
Meg gonodoljuk csak meg. Egy zenész. Pont a hallását veszíti el. Így vall erről:
"Mit is mondhatnék egyik érzékem elvesztéséről, mely oly tökéletesen fejlett volt. Egy érzék melyet valamikor birtokoltam. Még a szakmámban is ritkán találni olyant, akinek hallása oly tökéletes volt mint az enyém." Ennek ellenére Beethoven úgy döntött, hogy győzedelmeskedni fog és tovább dolgozik. Isten beléhelyezett szent bizalmának tekintette tehetségét. Lenyűgöző zenéje bonyolultsága és szépsége, amit hallása teljes elvesztése után írt. Ezeket soha sem hallhatta, talán csak valahol a szívében.
Beethoven egyszerűen nem adta fel. Győzni akart. És hát nem erre hívott meg minket az Úr, hogy győzedelmeskedhetünk benne, és általa?