Szép Szeretet III. adás - hanganyag

Harmadik adás - Mi a művészet?

A művészet definíciója ma az anglikán egyház egyik püspökjétől Peter Watsontól érkezik.

“A művészet az emberi elme, szív és szellem reakciója, válasza a bennünket körülvevő világra. A transzcendens utáni vágyakozásunk kifejeződése és a Teremtő Isten és az élő Szellem kreatív munkájában való részvétel.“

hmm.. Azt hiszem Peter Watsont is ugyanaz a Szent Lélek tanította, aki engem is. Peter Watson is megértette, hogy a világ elől nem elbújnia kell a művésznek, hanem reagálnia kell rá. És milyen csodálatos, hogy aki valamely művészeti ágban dolgozik az résztvesz Isten kreatív munkájában. A múlt héten meglátogattam Washingtonban a Smithsonian múzeum Oceán termét, és álmélkodva néztem, hogy milyen gonddal és tökéletességgel van megalkotva minden állat a legkisebb egysejtűtől a hatalmas bálnáig. Nyilván nem kell ehhez múzeumba menni, elég, ha az ember elmegy és sétál egyet a mezőn. Egy négyzetméteren is akad csodálni való elég.
Ez a meghatározás igencsak bátorít engem. Szoktam attól félni, hogy nem vagyok elég kreatív vagy nincs jó ötletem, de ha én ezzel a nagyon nagyon kreatív Istennel élek együtt, vagyis él Ő az én szívemben, aki nincs mitől félnem. Félelem helyett több időt kellene töltenem vele, biztosan egészen meglepő ötletekkel tudna ellátni hiszen mégiscsak Ő találta ki a kacsacsőrű emlőst is.

Harmadik adás - Mit mond a Szentírás a művészetről?

“Arra irányuljon figyelmetek ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos.”Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és láttatok tőlem: az tegyétek és veletek lesz a békesség Istene.”

Őszintén be kell vallanom, hogy bajban vagyok. Ezt az igerészt olvasva és ebben a világban nyitott füllel és szemmel élve pontosan azzal találom szembe magam amitől általába az emberek messze futnak a kereszténységtől vagy valamilyen keresztény előadástól. Igazságos, tisztességes, szeretetrméltó. most előre bocsánatot kérek azért amivel folytatni fogom a sort: rózsaszin, naív, bárgyú, szépelgő, e világból semmit nem értő és nem észrevevő. Miért mondom ezt? Azért mert ismerem az alapállást egy keresztény produkcióhoz. Gondoljunk csak a templomban minden évben bemutatott Bethlehemes történetre. Lehet, hogy ez nem is jó példa, de nézzünk bármilyen más produkciót. Az alapállás ez: “biztosan egy kedves kissé gyengécske produkció, melynek témáját ismerjük, a szeretetről szól, már únjuk is, kissé elcsépelt is... de hát milyen kedves, hogy betanulták.”
Azt hiszem egy enyhe és kedves hozzáállást említettem. Vajon mennyire vagyunk mi hibásak abban, hogy ilyen kép alakult ki a keresztény produkciókról? Vizsgáljuk meg, hogy a keresztény dalok nagy százaléka miről szól? Az életben, a világban felmerülő problémák és helyzetek hány százalékára reagálnak a keresztény művészek? Jézus Krisztus így imádkozik értünk: “Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem, hogy óvd őket meg őket a gonosztól”... kicsit odább... “ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba.” - olvashatjuk a János evangéliumából.
A keresztény művész nem tehet úgy mint aki nem látja a változó világot, nem teheti meg, hogy csak arról beszél amiről könnyű. Az elvágyódásról, a túlvilági életről. E világ körülményei között és a jelen lévő problémák, bajok között kell a keresztény művésznek az igazra, a tisztára, a szeretetreméltóra, az erényes, a magasztosra figyelni. E világban, e világban ahol mindenki sopánkodik, hogy egyre rosszabbak az emberek, ja és ezek a fiatalok... E világban tehát nem is olyan bárgyú és rózsaszín és együgyű dolog a tisztára, az igazságos, a szeretetremáltóra, az erényesre irányítani a figyelmünket, és itt még nincs vége. “Amit tanultatok és láttatok tőlem azt tegyétek.”... folytatja Pál, aki igencsak kemény leckét tanult Jézustól, és aki mondhatja, hogy kövessék példáját, mert azt is mondja, hogy élek én, de már nem én, hanem Jézus él énbennem.
Tegyétek amit tanultatok. Vagyis ebben a világban mutassátok fel amit tanultatok, mert ennek a világnak szüksége van arra amit nekünk Jézus Krisztus tanít, és ő aztán minden témában megtudott szólalni, és igazságot tudott szólni.
Nekünk tanítványoknak, nekünk keresztény művészeknek, nekem keresztény színészként nem kevesebb a feladatom...

Harmadik adás - Művészek tanúságtétele

Egy fiatal zeneszerző kikapcsolódásra vágyva benyit kedvenc bécsi kocsmájába, mely kissé mocskos és rozoga, de sok művész és csavargó törzshelye. Szemei gyorsan hozzászoknak a félhomályhoz, és csatlakozik barátaihoz. Zsebébe nyúl, és egy-kettőre megállapítja, hogy nincs pénze borra, ezért megelégszik egy kávéval.
Hogy elterelje gondolatait a kifizetetlen számlákról, adóságairól és egyre rosszabb egészségi állapotáról Shakespeare Cymbelinjének német kiadását böngészi. Barátai élénk csevegése lassan elhalkul ahogyan észreveszik a zeneszerzőjük szemében az ihletet jelző csillogást. Ő pedig hangosan olvasni kezd:
“Halld, halld! pacsirta zeng az égen;
        Apolló útra kel,
Lovát itatni a kis éren,
        Mit rejt virágkehely”

Egy gyönyörű dallam születik meg szívében és a fiatal zeneszerző azonnal rögzíteni szeretné, de sötét is van és papír sincs. Egyik barátja egy menü hátára néhány kotta vonalat húz. A mester végre munkához láthat. Néhány perc alatt készül el. Azon az estén Franz Schubert és barátai körülveszik a kocsma zongoráját, és a 19. század egyik legcsodálatosabb dala elsőször csendül fel.

Franz Schubert Bécs egyik külvárosában született egy egyházi tanító fiaként. A szegénység végigkíséret életét, de ez nem csökkentette alkotói szenvedélyét. Ő maga mondta: “ha befejeztem egy művet akkor másikhoz látok.” Néha szemüveggel feküdt le, hogy felébredve rögtön munkához lásson.
Schubert példaképe és hőse Beethoven volt, aki halálos ágyán találkozott csak Schubert műveivel, és megjegyezte: “Megvan benne az Isteni szikra.”

Schubert hitéről nem tudhatunk sokat, de nyilvánvalóan Istenbe vetette hite segítette át az oly gyakran jelentkező nehéz pillanatokon. Egy közeli barátja így ír róla:
“Schubert jámbor ember volt, és erősen hitt az Istenben és a lélek halhatatlanságában. Vallásos érzülete erősen megmutatkozik műveiben. Amikor nagy anyagi gondolkkal küzdött sem bátortalanodott el, és amikor egy kicsit is többel rendelkezett mint amire szüksége volt szívesen adott alamizsnát.”
Schubert szülei katolikusok voltak és édesanyja mélyre ültette szívébe a becsületességet. Anselm
Huttenbrenner egyszer megkérdezte tőle, hogy nem próbálkozna meg azzal, hogy prózai szövegre írjon zenét. Schubert, János evangéliumából választott rész ehhez. “Itt a mennybõl alászállott kenyér, ez nem olyan, mint a manna, melyet atyáitok ettek és mégis meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Ünnepélyes E dúr hangnemet választott hozzá, szoprán énekhangot és basszus kíséretet adott hozzá.
Schubert néhány levelében hálát az Istennek a tehetségéért, és egyik művéről ezt írja: “minden lelket megragad, és őszinteségre fordít. A közönség csodálkozik jámborságomon. Én soha nem kínlódtam vallásosnak mutatni magam, és soha nem írtam szép himnuszokat és imákat, hacsak el nem öntötték a szívemet.”
Egyszer a bátyjától viccesen egy biblia idézettel próbált pénzt kérni: “...tudod, akinek két ingje van az adja oda az egyiket a szegényeknek”- írja levelében.
Egy másik levelében pedig ezt írja: “ van olyan zene mely az emberekben nem szeretetet szül, hanem őrületet. Az emberekből gúnyos kacagást vált ki, ahelyett, hogy szívüket Istenhez vinné.”
A mindennapos nehézségek között Schubert az Úrhoz menekülne. Így ír erről: “Néha azt érzem, hogy nem e világból vagyok.”
Schubert zenéjét hallgatva nyilvánvalóvá válik számunkra egyszerű őszintesége, és sokak véleménye szerint zenéje erős hitéletéről árulkodik.
Istenbe vetett hite és Istentől kapott tehetsége segítette őt abban, hogy tapsviharok és elismertség nélkül is tovább írjon és dolgozzon. Korán meghalt és számtalan mesterművet hagyott hátra. Most meghallgathatunk egyet...

Harmadik adás - Gondolatok a Szép Szeretetről

Induljunk el hát az Úr akaratától: Időt akar tölteni velünk. Velünk akar lenni. Ki töltött a legtöbb időt Jézussal, amikor a Földön járt? Milyen lett az életük? Mi volt a viszony közte és azok között akik vele voltak? Ki miért követte? Ezek a kérdések fogalmazódnak meg bennem.
Jézust sokan követték, ki közelebbről, ki távolabbról. Volt aki magától követte valahol a tömegben, volt azonban olyan akit ő maga hívott. Volt aki válaszolt a meghívásra, és mindent hátrahagyva követte, de volt olyan is aki nem fogadta el a meghívást, mert nem tudott mindent hátrahagyni.
Rabbinak és mesternek szólították Jézust. Abban az időben más tanítok, más mesterek is voltak. De egészen más volt az alapviszony, az alaphelyzet Jézus és tanítványai és más mesterek és tanítványai között.
Miért mondom ezt?
Abban az időben a tanulni vágyók kerestek maguknak mestert és engedélyt kértek arra, hogy követhessék, hogy időt töltsenek vele, hogy tanuljanak tőle, hogy olyanná váljanak mint ők, hogy aztán maguk is taníthassanak. Nagyon sokat kellett tanuljanak, kívülről kellett fújják az írásokat. Erre nem sokan voltak képesek, és nem sokan kaptak rá esélyt sem, csak azok akikben a mesterek látták a tüzet, a vágyat, az elszántságot. Akik nem tartották magukat képesnek erre a feladatra azok más munka vagy feladat után néztek a közösségben. Pl. halásztak mint Péter és András. Jézus egy napon odamegy Péterhez és azt mondja, hogy kövess engem. Vagyis azt mondja, hogy én bízok benned, tudom, hogy jó tanítvány leszel. Ez Jézus Krisztus. Ez az ahogyan Ő lát. Az Ő meghívása gyújtja meg a tüzet az emberek szívében. Öt évvel ezelőtt az Ő meghívása gyújtottta meg a tüzet az én szívemben is. Nem hiszem, hogy tisztán láttam és tudtam, hogy mire hív. Dehogy tudtam én akkor, hogy tanítványnak hív, de tudtam, hogy ez nem az a meghívás amit elengedhetek a fülem mellett. Teljes lényem érezte, hogy ez életem legfontosabb meghívása vagy azt is mondhatnám, hogy a legfontasabb ajánlata. Hogy mi lesz ebből? Kérdeztem a múlt adásban. Szép Szeretet adta a választ az egyik hallgatónk. Mi ez a Szép Szeretet? Ugye nem csak az én fülemben csengnek Jézus szavai: elég a tanítványnak ha olyan lesz mint a Mestere. Hova vezet Jézus Mesterünk élete? Igen a kereszthez, igen a feltámadáshoz. Hányan akarjuk ezt a keresztet? Hányan akarjuk saját keresztünket? Vagy hányan tudjuk Jézussal együtt azt mondani, hogy bár egyetlen porcikánk sem kívánja, ne a mi akaratunk szerint történjen, hanem a te akaratod szerint. Mi is ez a kereszt? Engem nagyon érdekel ... elsőként mindig az jut eszembe, talán azért mert rettegek ettől, hogy a kereszt valamilyen betegség, vagy sokan a nehéz sorsukat nevezik keresztnek. Vizsgáljuk meg, hogy mi a kereszt, mi a kereszt Jézus számára, hogy helyesen határozhassuk meg a saját keresztünket amelyet fel kell vennünk. Jézus azért vállalta a keresztet, hogy kifizesse az árat a bűneinkért. Célja volt szenvedésének. A szenvedésnek az alanya volt, önmagáról lemondva teljes megalázottságában, hogy minket megmentsen. Mintha elfeledkezett volna magáról. Odaadta életét, nem azt nézte, hogy vele mi történik, hogy szétverik a testét, meztelenül, utolsó tolvaj rablóként megalázzák és kivégzik. Nem ezt nézte. Az Atya akaratát és a mi megmentésünket nézte. Értünk tette. Odaadta mindenét értünk, nem magáért, hanem másokért. Ha a megmentésünkhöz az élete kellett, hát azt adta oda. Ebben a társadalomban, amikor mindenhonnan azt halljuk, hogy ezt érdemled, azt érdemled, foglalkozz magaddal tudunk-e arra vágyni, hogy elfeledkezve magunkról másokért éljünk? Tudunk-e vágyni erre a keresztre, a magunkról való lemondás keresztjére, hogy másokért élhessünk szabadon? Én ezen a téren már nem hazudok magamnak sem, és az Istennek sem. Minden velem kezdődik. Én magam körül forgok. Azon kaptam magam, hogy az Istennel való kapcsolatomat is azért akarom jónak, hogy ezen a téren is csillagostízest adhassak magamnak. Túl sok az én az életemben. Így nem lehet keresztet cipelni, mert akkor panaszkodás lesz belőle. Ennek ellenére az egészben az a csodálatos, hogy az Isten nem mondott el rólam. Dolgozik bennem. Ő az aki átformálja a szívem, úgy, hogy magam is meglepődöm azon, hogy elfeledkezve magamról imádom az Istent és narancsot viszek a lakótársnőmnek, annélkül, hogy megveregetném a vállam, hogy: ez az ügyes vagy Krisztina.
Nézzük csak Péter életét. Micsoda hosszú utat járt be, és mekkora hasraesések, bukások voltak az életében, de Jézus volt az, aki meghívta, aki megbízott benne, pedig tudta, hogy megtagadja majd. Tudta, hogy nehéz eset, de sebaj, egyszerűen nem baj. Ha hallod a meghívást menj és kövesd, tölts időt vele, mert az Ő kegyelméből leszel tanítvány, az Ő kegyelméből a Szent Lélek által lehetsz olyan mint a Mester. Lehet, hogy rögösnek tűnik az út, és az is, de Ő az, aki egyenessé teszi az utat és nem hagyja, hogy meginogjon lábunk...hát így lesz ebből Szép Szeretet.

Harmadik adás - Műsor szerkezete

A harmadik adás zeneszerzőjének Schubert-et választottam. Elsőként a D. 664es A dúrban írt zongora szonátájának első tételét az allegro moderato-t hallhattuk. Hamarosan következik majd a második tétel az Andante, de azelőtt a mai adást szeretném röviden és lenyegretörően ismertetni, hátha meggyőzök valakit, hogy tovább hallgasson bennünket.
Gondolatok a Szép Szeretetről című műsorpontunkat ott folytatom ahol a múlt héten abbahagytam. Az utolsó mondatok ezek voltak: Az Úr kapcsolatot akar. Ő meg én. A Szép Szeretet meg én. Hogy mi lesz ebből? Kérdeztem mindegy lezárva a gondolatmenetet és önöknek is időt hagyva, nektek is időt hagyva drága testvérek, hogy tovább elmélkedjetek, Chopint hallgattunk. Amolyan költői kérdésnek szántam, de mégis érkezett rá válasz. Az egyik hallgatónk ezt írta nekem: Hogy mi lesz ebből? Hát szép szeretet. Meglepett a válasz, pedig teljesen egyértelmű. Nyilvánvaló. Magam is ezt a válaszoltam volna, ha tőlem kérdezik. DE hogyan jön létre a Szép Szeretet? És hova is vezet ez a Szép Szeretet? Ma ezekre a kérdésekre keressük a választ.
A művészek tanúságtételének mai főszereplője tehát Franz Schubert lesz, és ebben az adásban is Dr. Patrick Kavanaugh Híresz zeneszerzők hitéletéről írt könyvéből idézek majd.
Mit mond a Szentírás a művészetről? “Arra irányuljon a figyelmetek ami igaz...” - ezt az igerészt jártuk körül a múlt héten, ma pedig tovább megyünk: “Arra irányuljon figyelmetek ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos. Amit tanultatok és elfogadtatok, amit hallottatok és láttatok tőlem: az tegyétek és veletek lesz a békesség Istene.”
A Filippekhez írt levélből vett igerész mellett még János evangéliumából Jézus imájának egy részletére is utalok majd.
Művészek a művészetről című műsorpontunk ma kissé átalkul és a mi a művészet egyszerűsített címet kapja csak azért mert a mai meghatározás nem művész részéről érkézik, hanem egy egyházi személy részéről. Ennek a változásnak én személy szerint nagyon örülök, mert helyén valónak ítéltem meg és ígérem, hogy ahogyan haladunk előre majd más változásnak is helyet adok. A következő adásban például lesz egy vendégem, akinek a nevét egyelőre még nem árulom el, hiszen még nem döntöttem el, hogy ki is legyen az, és ezt a bejelentést csak azért tettem, hogy ígéretnek minősüljön és saját magam csípkedésére késztessen. Minden adásban szeretnék majd vendégül látni valakit, mert nem tartom jó dolognak, hogy egyedül monológizálok és okoskodok folyamatosan. Annyi áldott és okos és erős hitű kersztény embert ismerek, elterveztem hát, hogy jól kifaggatom őket, hogy gazdagodjunk és ha úgy van meg is vigasztalódjunk általuk, ahogy Pál is írja a Rómaikhoz címzett levelének rögtön a elején.
És ha már a változásoknál, alakulásnál, formálódásnál... hogyismondjam fejlődésnél tartunk... próbáltam elkerülni ezt a szót, mert talán nem nekem kellene ezt használni... na mindegy... amit mondani akarok az az, hogy létrehoztam a Szép Szeretet műsor blogját. Az interneten tehát megtalálható az adás írott formában a www.szepszeretet.blogspot.com címen. Megjegyzéseket, véleményeket, kérdéseket és javaslatokat nagyon nagyon szívesen fogadom itt is. Nagyon nagy segítség számomra minden visszajelzés és velem igazán nem kell udvariaskodni. Ezt azért mondom, hogy bátran írják meg negatív véleményüket is. Szóval bátorítsanak vagy bátortalanítsanak! Tegyék, ahogyan jónak látják. Mindkettő javamra válik, mert szeretem az Urat. Ezért előre is köszönök minden hozzámvalót. Most ígeretemhez híven Schubert D 664 es A dúr zongoraszonátájának második tételét hallgatjuk meg.

Harmadik adás - Bevezető

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Mária Rádió hallgatóit. Fekete Krisztina vagyok, önök pedig a Szép Szeretet harmadik adását hallhatják.
Arra gondoltam, hogy a bevezetőben megosztanám önökkel kedves hallgatók, veletek drága testvérek a műsor létrejöttét övező eseményeket. Azért döntöttem így mert a második adás igencsak kalandos körülmények között jött létre, és ez az adás is igéretesen indul, hiszen jelenleg a Baltimore-Washington Nemzektközi reptéren ülök. Jobbomon hatalmas ablakokon keresztül figyelem ahogyan landolnak a repülőgépek. Bal oldalamon munkatársam szintén a számítógépén dolgozik. Kissé bosszankodva vettük tudomásul, hogy nincs ingyen internet a reptéren, de feltaláltuk magunkat és most hálásak vagyunk azért, hogy mindketten értelmes és kreatív munkához foghattunk.
Térjünk vissz a második adás létrejöttét segítő és gátló eseményekhez.
Mivel karácsonyi vakációnkat töltöttük nem állt rendelkezésemre az a kis studió, melyben az első adást vettük fel, csupán a laptopom és kicsiny mikrofonom, melyet arra használok, hogy az édesanyámmal társalogjak. Pontosabban ez sem állt rendelkezésemre mert éppen elromlott, ezért visszavittem az üzletbe, ahol egy kedvesen mosolygó leányzó vissza is vette, és egy vadonat újat kaptam helyette: 1-o a javamra. Gondoltam, de ekkor egy újabb kérdés merült fel bennem: Hol fogom felvenni? Hol találok csendes szobát? Ez azért volt komoly akadály, mert a családnak, akiknél a Karácsonyt töltöttem, négy kutyusa és két macskája van, na meg egy tengeri malaca, de az nem sok vizet zavar. A kutyák kinézetre letagadhatnák kutya voltukat, talán éppen ezért is érezték szükségét annak, hogy néha ugatások által tagadhatatlan bizonyítékát adják annak, hogy ők valóban kutyosok. Tették ezt néha kitartóan, de ami rosszabb: kiszámíthatatlan időközönként, és mivel a falak vékonyak voltak a házban lehetetlen volt felvenni az adást.
Édesapámtól megtanultam, hogyha helyzet van akkor mindenképpen be kell rúgni, tehát várható módon kigyulladt a kis lámpa a fejem fölött, és az a ragyogó ötletem támadt, hogy az udvaron, az autóban, az “anyósülésen” csücsükélve pompásan megejthetném a felvételt. Így is lett: 2-o jegyeztem meg magamban, és egy pokróc meg a technikai felszereltség társaságába beköltöztem az autóba. A beköszöntőnél tartottam, amikor egy fehér macska ugrott az autó orrára. Kényelmesen letelepedett, egy ideig követte munkálkodásom, aztán tovább állt. A laptop kis idő elteltével lemerült, nem rosszindulatból, csupán azért, hogy megkíméljen attól, hogy túldolgozzam magam. Megköszöntem figyelmességét, és szünetre mentem. A kutyák kivételesen csendben voltak. Aha. Gondoltam kihasználom az alkalmat, és rögzítek még néhány percet az adásból. Így is lett, bár néha meg kellett állnom az ugatások miatt.
Este nem aludtunk otthon, ugyanis filmestre voltunk hivatalosak. Én a filmeket nagyjából kihagytam, és az emeleti fürdőben folytattam az adás hátralévő részének felvételét. Az autóval szemben mindenképpen előrelépésnek tartottam. Hamarosan elkészültem a felvétellel. 3-o gondoltam és nekiláttam a hanganyag megvágásához. Ezzel is elkészültem. Csatlakoztam az internetre, hogy átküldjem az adást. Ekkor váratlan gólt rúgtak nekem. A rádió szerverével gondok akadtak. Ekkor kb. éjjel egy óra lehetett, otthon reggel 8. Eszembe jutott, hogy online hallgathatnám a Mária Rádiót. Megtettem. Éppen a reggeli rózsafüzér előtt a betelefonálók imaszándékait fogadták. Ez az. Van valaki a stúdióban. Írok egy imaszándékot online, csak észreveszik és megoldódik a probléma. Nem így történt. Ezután e-mailen próbálkoztam, így sem sikerült. Hála az Úrnak egy otthoni testvér online volt, átküldtem neki az teljes anyagot, hogyha véletlenül valaki belépne a Mária Rádiótól akkor küldje át. Hajnali öt volt ekkor. Nem bírtam tovább. Aludni tértem. Reggel 1o kor felébredve láttam, hogy a Mária Rádió egyik kedves munkatársa próbált elérni. Végre kapcsolatba kerültünk. Elindítottam az átküldést, de ekkor sürgősen el kellett mennem. A kedves tesóra bíztam az egészet, és csak remélni tudtam, hogy minden rendben lesz. Du 2 órakor itteni idő szerint, otthoni este 9-kor elszántan próbáltam az interneten bekapcsolni a Mária Rádiót: nem ment. Ebben a pillanatban ideges lettem, melyet később megbántam. Hiszen idegeségemben azt az alapérzésemet juttatam kifejezésemre, hogy sokat dolgoztam a semmiért, és hogy Isten nem segített. Természetesen nem így volt. Az adást épségben és időben ért a éter hullámain a Mária Rádió stúdiójába.
Ekkor egy nagyon fontos dolgot tanított meg az Úr, mert így szólt hozzám: Lányom, ez adás az én akaratomból létezik, én vigyázok rá, az én dicsőségemre van, ha nem akarom, akkor nem ér oda időben, de az is az én dolgom, neked nincs amiért aggódnod és idegesnek lenned. Ha a te részedet megtetted a többi az enyém. Bízz bennem. Ha nem akarnám se lehetne szavad ellene, mert ugye nem a magad számára készíted.
Őszintén elszégyelltem magam, amiért magaménak tudtam az adást, de ugyanakkor felszabadultam a nyomás alól. Hiszen így igaz. A részemet megtettem a többi az Atya harca, és Ő az akinél nincsenek véletlen balesetek...

Szép Szeretet II. adás - hanganyag

Szép Szeretet I. adás - hanganyag

Azoknak akik szívesebben hallgatnak mint olvasnak.

Hamarosan

Jövő vasárnap lesz majd olvasható a harmadik adás szövege, és igyekszem feltölteni az első két adás hanganyagát is.
Mindenkinek köszönöm a visszajelzést és a véleményeket. Nagyon nagyon örömmel fogadom őket.

Második adás - Záró gondolatok

Műsorunk végéhez érkeztünk. A visszajelzéseket továbbra is örömmel fogadom és köszönöm mindazoknak, akik időt fordítottak arra, hogy bátorítsanak és tanácsokkal lássanak el. Kívánok mindenkinek boldog új évet és legyenek hálásak meleg otthonunkért a szeretteikért, a versekért, a zenéért, a szép hangokért, és minden jóért, mert a Mindenség Ura adja azokat.
Legyenek áldottak és a viszonthallásra.

Második adás - Művészek a művészetről

“A művészet természeténél fogva az Istentől van és róla is beszél. A jó művészet mindig a transzcendensbe mutat, függetlenül attól, hogy keresztény vagy nem keresztény művészetről beszélünk. Számomra az alkotási folyamat a legbensőségesebb dicsőítés. Szóval, ha valaki a kreativítás valamely területén dolgozik, akkor Isten szívének közvetlen szomszédságában kell laknia.” Makoto Fujimura kortárs képzőművész gondolatait hallhatták. Hát nem csodálatos ahogy összecsengnek ma a műsorpontok?
Hadd osszam meg egy kis szösszenetnyi előadásom fejlődésének történetét. A születéstől az előadásig és kissé a jövő felé is nézve.
A Szent András Evangelizációs Iskola Jézus kurzusán egy adott pillanatban Máriával kellett azonosulnom. Máriaként kellett felelnem kérdésekre, ekkor ültette az Úr a szívembe, hogy készítsek egy előadást és játszam Máriát. Az előadás még nincs kész, de itt az Egyesült Államokban, ahol jelenleg dolgozom lehetőségem nyílt egy kb 15 perces monológot bemutatni. Tudtam, hogy Máriát kell játszanom. A Magnificatra szegeződött a figyelmem...rendben..az Angyal hírül adja Máriának, hogy tőle születik majd a Megváltó... ez lesz a jelenet. Aztán indítattást éreztem arra, hogy mutassam be egy másik anya helyzetét, aki nem fogadja el a gyermekáldást. Tudtam egy monológot, a vizsgaelőadásom része volt. Oravecz Imre írta. Egy gyerek abortusza miatti visszatérő állomtól szenved valaki, és ezt írja le. Egy "levélben". Mégcsak nem is az anya levele ez. Mi szabadon úgy döntöttük, hogy női szövegként kezeljük. Itt volt tehát a két monológ. Két anya, két gyerek és két úgymond üzenet az apáknak. Érdekesnek tűnt a társítás. Éreztem, hogy kisülhet ebből valami jó... közben pedig imádkoztam, hogy vajon az Úr akarat-e ez. Mária szerepét próbálni egyszerűen csodálatos volt...ima volt... éreztem, hogy jó, hogy helyén való, de nem értettem a másik monológ szerepét. Nagyon szerettem, a szívemig facsarodik az a monológ, de nem tudtam megfogalmazni, az üzenetet. Előadás előtti estén egy rövid bevezetőt kellett írnom a kis szösszenetemhez. Ez volt a kérés. Igyekeztem megfogalmazni. Imádkoztam és egyszer csak ott volt a válasz, az üzenet. Egyszerű volt. Meg akarom mutatni az irgalmamat azoknak a nőknek, akiknek visszatérő rémálmunk van az elvetett gyerekük miatt. Takaros kis bevezetőt írtam. Megvolt az előadás, és folyamatosan arra lettem volna kiváncsi, hogy valakit személyesen érintett-e. Valósággal vártam, hogy kisírt szemmel jön hozzám valaki, akinek szólt az üzenet. Sokan sírtak, de senki sem jelzett nekem vissza, hogy vette az üzenetet. Aztán írtam erről a blogomba. A folyamatról. Ezt elolvasta valaki, az óceánon túlról, vagyis itthonról, és máris gazdára talált az üzenet. A szösszenetnek folytatása lesz, és ha valaki úgy érzi, hogy tud időt fordítani arra, hogy imádkozzon azért, hogy egyre inkább tudjak figyelni az Úrra, akkor megköszönöm. Azért meséltem ezt el, mert öröm van a szívemben, azért mert megtapasztalhattam azt, hogy milyen ereje és hatása van annak, amikor az Isten által ihletett az, amit játszom.

Második adás - Mit mond a Szentírás a művészetről?

"Arra irányuljon figyelmetek, ami igaz" Folytatódik ez a mondat, de ma szeretnék itt megállni.
A múlt adásban a művészet irányára, végső céljára tekintettünk. Azt olvassuk a Szentírásban, hogy bármit tesztek, az Ő dicsőségére tegyétek. A bevezetőben azt mondtam, hogy ma a művész és Isten kapcsolatát vizsgáljuk meg.
Térjünk vissza az igerészünkhöz, melyet a Filippiekhez írt levélben találhatunk: "Arra irányuljon figyelmetek, ami igaz". Ez a felszólítás nyilván nem kizárólag a művészeknek szól, hanem általános tanács mindenki számára, és mivel a művész is emberből van, úgy gondolom, hogy ez az ő számukra is üzenet, tanács. Az igazra irányuljon figyelmed. Miért gondolom azt, hogy ez a tanács a művészek és Isten kapcsolatáról beszél?
Nem tudom, hogy igazam van-e, de én azt gondolom, hogy akkor érdemes alkotni valamit, ha gondolunk valamit valamiről. Valamire vagy valami felé fordítja a művész a figyelmét, valamit tanulmányoz, valami érdekli. Aztán amikor már úgy látja, hogy gondol valamit, akkor úgy dönt, hogy gondolatait kifejezésre juttatja. Ezzel mindgyájan így vagyunk. Egyszercsak kibukik belőlünk valami bölcsesség, amit megosztunk másokkal. A művészek kissé sajátságos módon, alkotásaik által teszik ezt. Pál tanácsot ad. Azt mondja, hogy figyelmeteket az igazra irányítsátok, aztán másat is mond, hogy a szeretetreméltóra, a tisztességesre stb-re irányítsuk, de a sorozatban az első az igaz. Igaz... nem kell nagyot ugrani innen ahhoz, hogy az igazságra gondoljunk, és innen már ugrani sem kell és Jézus Krisztusnál vagyunk: az Istennél. Gondolataitok az Istenre irányuljanak más szavakkal: légy kapcsolatban Istennel, maradj kapcsolatban Istennel. Hallgasd mit akar mondani.. nem ez az ihlet? Egyszer egy tanárom azt mondta, hogy az ihlet valamiféle megszállottsági állapot. Nem tudom, hogy mire gondolhatott, de mindenféleképpen szellemi magaslatokat villantott meg előttem. Megszállottság. Hát engem más a Szent Lelken kívül ne szálljon meg, gondoltam magamban. Azt érzem, hogy az igazi művészet Isten által ihletett, és az Igazságot kutatja és azt mutatja fel. Örülök, hogy nem csak én gondolom így. Simone Weil hasonlóképpen vélekedik és ez számomra bátorító.
Megint csak a személyes kapcsolatnál tartunk. Az Isten és ember közti kapcsolat. Egy igazi kapcsolat az élő Isten és ember között. Beethoven szavai jutnak eszembe: "olyan közel menni Istenhez mint még soha senki, és innen kiindulva hirdetni az embereknek az Ő dicsőségét".
Van itt még valami. Az Isten nem elégszik meg a közelséggel.Ő a szívünk ajtaján kopog, mert a szívünkbe akar élni. Nem közel, hanem bennünk. Ez azért több.
Néhány nappal Karácsony után nem csodálatos felfedeznünk azt, hogy Jézus azért jött közénk kisbabaként, hogy aztán bennünk élhessen. Nem marad a polyában elmegy a keresztig, majd feltámad, felmegy a mennybe és elküldi nekünk a Szent Lelket... Micsoda mélységeket és magasságokat jár meg egy ember egy művész, ha erre a Jézusra figyel. Azt mondja Pál: “Krisztust akarom megismerni, és feltámadásának erejét, a szenvedésében való részvételt hozzá hasonulva a halálba, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra.” Micsoda alkotás lesz az, ami erre a Jézusra Krisztusra figyelve születik? Ezt nevezném én dicsőítésnek...

Második adás - Művészek tanúságtétele

Patrick Kavanugh Híres zeneszerzők hitéletéről írt könyve alapján készül ez a műsorpont. Ehhez nem nagyon adok hozzá, csak fordítom és a lehetőségekhez mérten tömörítem, rövidítem az eredetit.
Történetünk ezúttal Varsóban kezdődik 183o november 2-án. Egy búcsúzásnak lehetünk tanui. Három kislány könnyeivel küszködik az anyát az apa vigasztalja mialatt az utolsó csomagokat is felpakolják a kocsira. Egy fiatal ember nagy út előtt áll. Utoljára nézi meg zongoráját, melyet nehéz anyagi helyzetük ellenére sikerült a szülőknek beszerezni tehetséges fiuk számára. Utolsó ölelésnél az anya ezt súgja fiának : “Frederic nagy zenész leszel, és Lengyel ország büszke lesz rád.” Hamarosan távolódni látja szüleit, a kocsi a nagyvilági élet felé viszi. Vajon sikeres zenész lesz? Vajon Bécsben és Párizsban is értékelik majd úgy mint itthon? Mialatt ezekkel a gondolataival küzd, a kocsi megáll. Joseph Elsner, a zenetanárja tervezte ezt a meglepetést. Egy kis kórus a tanár szerzeményével búcsúztatja az ifjút:
“Lengyel földön született tehetséged hozzon neked hírnevet bármerre mégy, bár te elhagyod szülőföldedet a szíved velünk marad örökre.” Egy ezüst urnában lengyel földet kap, melyet mindenhová magával visz majd. Elsner könnyek között öleli át leghíresebb tanítványát, Frederic Chopin-t, aki arra készül, hogy elkápráztassa Európát.

Chopin nagyon egyedi a neves zeneszerzők között, hiszen szinte kizárólag zongorára írja műveit.
Chopin élete igazi érzelmi vihar. Öröm és bánat. Romantikus zenéje is ezt tükrözi.
Hitéletét nézve három stációról beszélhetünk:
Szerető, katolikus családban nő fel, majd párizsi karrierje alatt igencsak elkanyarodik az Úr útjától, majd halála előtt még időben megtér a mennyei Édesapánkhoz.
Chopin gyerekkorában mindent megkapott amire egy tehetség zenésznek szüksége lehet. Harmonikus családi élet, biztató szülők, és egy olyan zenetanár, aki a legtöbbet hozza ki tanítványaiból.
Bécsben, Suttgartban, Münchenben és Párizsban is sikerrel szereppel. Londonba is készül, de Párizs divatos szalonjainak fogjává válik. Az erkölcsi szint Párizsban ekkor meglehetősen alcsony volt. Olyannyira, hogy a Párizst népszerűsítő hivatalos kiadvány figyelmezteti a látogatókat arra, hogy ha nem elég erősek, hogy ellenálljanak a kísértéseknek, akkor időben hagyják el a várost, mielőtt el nem nyeli őket a város állnok bűn-szakadéka és csábítása. Ebben a környezetben Chopin maga mögött hagyja gyerekkori hitét, melyre csak édesanyja levelei emlékeztetik. A szülők kitartóan imádkoznak érte.
Chopin szerelmes lesz George Sand álnév alatt író francia hölgybe. George Sand így vall kapcsolatukról: Bár kapcsolatunktól minden mennyei gyönyört megkapott itt a földön, a szívében hatalmas félelmet ébresztett az a tény, hogy kapcsolatunkra nem kértük az egyház, az Isten áldását.” A szívében élő hatalmas feszültség fájdalmas szakításhoz vezetett. Hamarosan megbetegszik. Halálos ágyán hosszú idő után meggyónja bűneit. Amikor befejezi a gyónását szorosan átöleli gyóntatóját és csak ennyit mond: Köszönöm. Köszönöm. Gyóntatója így emlékszik vissza.
"Térden állva imádkoztam érte, aztán a feszületett tartottam eléje, ekkor sírni kezdett. Azt kérdeztem, hogy hiszel-e benne? Hiszek. Válassolta. Úgy hiszel benne, ahogy az édesanyád tanította? Úgy. Mondta. Ettől az órától szent lett." Írja a gyóntatója. Négy napig szenvedett ezután. Örömben, és boldognak mondva magát. Az ágyát körülálló barátaitól azt kérdezte, hogy miért nem imádkoznak. Erre mindannyian letérdeltek és imádkozni kezdtek. Az orvosának meg ezt mondta. Ritka kegyelemben részesített az Úr, hogy halálom előtt megismerhettem. Kérem, ne zavarjon engem. Hagyjon meghalni, az Úr hív engem, maga pedig visszatart tőle. Szenvedek, az Úr megengedi, hogy itt lenn szenvedjek... milyen jó az Úr...milyen jó.”

Második adás - Gondolatok a Szép Szeretetről

Mosolygok magamban, mert nagyon irónikusnak érzem ezt a helyzetet. Öt éve történt amikor Jézus Krisztus így szólt hozzám Kövess engem, és ebben az egy mondatban egyszerre benne volt az is, hogy régen vártam rád, nem élhetsz nélkülem, semmi nem választhat el tőlem, vágyom arra, hogy szerethesselek. Megéreztem, hogy a Legfontasabb hiányzik az életemből. Mindez egy Szent áldozás alatt történt. Öt év után pedig most hasít belém, hogy alapjában nem értem a szeretetet, és ha Isten a szeretet, akkor őt sem értem. A munkából hazafelé így imádkoztam: Papa mindenképpen segítened kell. Lásd megingathatatlanul hiszek benned, tudom, hogy bűnös vagyok, tudom, hogy Jézus Krisztus megváltott, tudom, hogy meghalt értem, de mondd, hogyan lesz az, hogy ez az Örömhír száraz adattá lesz bennem. És különben is miért váltottál meg? Hogy örök életem legyen, jó, és nálad olyan szép lesz, amit még szem nem látott és fül nem hallott. Jó. És mit fogunk ott csinálni? Dicsérünk téged. Jó. Na ez az. Ezt nem értem. Ezt nem értem. Újból veled, mint a paradicsomban. Nem ez azért más...mert a paradicsomban csak teremtmények voltunk, de Jézusban Gyermekeiddé fogadtál. Ez azért sokkal másabb. És mit fogok ott csinálni? Mi lesz a feladatom? Mire megy ki az egész? Mi a végső célod? Mit akarsz Uram?
Hát ilyen körkörös kérdésekben ütköztem, közben pedig egyre jobban szégyelltem magam, mert olyan egyre szárazzababn koppantak a kérdéseim és egyre butábbaknak is tűntek, és közben iszonyatosan kínzott az egész mert ezen érzéseim ellenére még mindig nem értettem. A lényeg felett csúszok el, éreztem, és egyre erőteljesebben gondoltam a Szeretet himnuszra...olyan vagyok mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Kínzott ez a felismerés, de közben felismertem, hogy milyen az amikor az embernek van hite, de nincs szeretet a szívében... segítség... semmi sem vagyok... azon kezdtem el gondolkozni, hogy hol ragadhatnam meg a szeretetet. Rögtön tudtam, hogy annál nagyobb szeretete senki nincs mint a ki életét adja barátaiért. Eszembe jutott az ükknagyapám ahogyan meghalt nagytatámért, de nem volt elég, folyamatosan azt éreztem, hogy elcsúszok valami felett, hogy nem látom a fától az erdőt. Közben a hó recsegett a talpam alatt. Hazaértem, és lakótársnőm kedvessége, jelenléte kioldott ebből az egészből. Valahogyan elcsendesedett bennem a kétségbeesés hangja, gyorsan az Úrra bíztam az egészet. Másnap reggel a munkahelyen a közös imán ezeket mondtam: Uram te látod, hogy alapjában nem értelek, nem értem a szeretet lényegét, már fájt is, ahogyan kimondtam ezeket a szavakat. Ima után odajött az egyik tesó hozzám és megkérdezte, hogy mi a baj? Mondtam biztosan elmúlik, csak itt ez a kínzó kérdés bennem. Úgy érzem, hogy valamit nem értek... a legfontosabbat... a szeretetet nem értem. Nem tudom idézni válaszát, csak azt ahogyan behúztam a kéziféket... a lelkem kézifékét... valamit az Isten és köztem lévő kapcsolatról mondott... hogy ez a legfontosabb... de hiszen ezt tudtam... mégis valahogyan ettől megállt a forgatag bennem... megálltam... nem is értettem, hogy hova rohantam... nem is értettem a nagy elméletek, és hittételek nagy forgatagát... Én és Jézus Krisztus.... Megálltam. Én és Jézus. Karácsony előtti este a barátnőm elvitt a katolikus misére, mert amúgy baptista vagy más protestáns tempolmba járunk, mert nincs autónk, és oda megyünk ahová visznek, és örömmel hallgatom, ahogy az Úr igazságát hírdetik ezekben a templomokban, de vágytam arra, hogy újból áldozzak. Kétszín alatt történt az áldozás. Magamhoz vettem Krisztus testét, majd kettőt léptem, hogy a kelyhet tartó személyhez lépjek, hogy Urunk vérét is magamhoz vegyem...ahogyan megláttam a bort a kehelyben kibuggyant a könny a szememből... hát itt vagy... újból itt vagy Jézusom. Helyemre mentem és folyamatosan azt éreztem, hogy ott áll előttem. Ő meg én. Úgy tud állni... olyan tartása van... és újból tudtam Ő meg én... ez a fontos. Hogy mi a szeretet? Ő az, aki akar időt tölteni velem, aki akar tőlem valamit. Aki, ha rám néz látom értékem... Érteni? Megérteni? Nem tudom, hogy lehet-e... mint ahogy a végtelenségét sem. Barátnőm kisöccsének magyarázta az édesapja, hogy Isten mindig is volt és lesz, nincs kiindulási pontja és nincs végső pontja... A tíz éves drágaság csak ennyit mondott: megfájdul ettől a fejem. Azt hiszem egy pillanatra megprobálta elképzelni, és nyomban észrevette, hogy nem tudja.
Nem fejfájást akar okozni nekünk az Úr. Kapcsolatot akar. Ő meg Én. A Szép Szeretetet meg én. Hogy mi lesz ebből?

Második adás - műsor szerkezete

Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a mai adás zeneszerzője Chopin lesz és a művészek tanúságtételében az Ő életéről és hitéről beszélek majd. De előtte A Gondolatok a Szép Szeretetről műsorpontban arról a kétséégbejtő kérdésemről mesélek, mellyel az elmúlt hetekben néztem szembe, és tudom, hogy még sokszor szembe kell néznem. Olyan kérdés ez ami megállít, és fáj, ha nem tudod rá a választ: Mi a szeretet? Egyszerű nem? És akár közhelyes kérdésnek is tekinthetjük, de amikor arra eszmélsz, hogy alapjáraton nem érted a szeretet lényegét, akkor megszűnik közhelyesnek lenni, adott pillanatban már kínos is, hiszen a világ legfontosabb dologjára nem tudsz válaszolni, és duplán kínos egy keresztény számára nem? Egy keresztény számára a legfontosabb parancs, hogy Szeresd Uradat, Istenedet, aztán szeresd felebarátodat, aztán ugye az ellenségről ne is beszéljünk. Nem érteni a szeretet lényegét nem csak kínos, de élet-halál kérdése.
Mit mond a szentírás a művészetről? Bármit tesztek az Isten dicsőségére tegyétek. Ezt az igét jártuk körül, a művészet irányára és végső céljára tekintettünk inkább, ma pedig az alkotóra, az önmagát gyötrő emberre és Isten kapcsolatára öszpontosítunk ma.
Művészek a művészetről műsorpontban Makoto Fujimura kortárs képzőművész segítségével probáljuk majd a művészet lényegét megragadni, akinek meghatározása igencsak összecseng majd a szentírási részlettel és a szeretetet megérteni kívánó gondolataimmal.
Ennyit előljáróban arról, hogy mivel készültem mára. Most pedig újból Chopint hallhatunk...

Második adás - Bevezető

Én életemben először nem töltöttem otthon a Karácsonyt.
Meséljek?
Itt, Amerikában, nagyon nagyon hamar feldíszítik a Karácsonyfát. November utolsó csütörtökén tartják a Hálaadás ünnepét, utána pedig szabadon díszítheti mindenki a karácsonyfáját. Nem éreztem egyetlen egyszer sem azt a kellemes fenyő illatot, amely betölti az egész házat és megadja az allapillathangulatot. Ezután jön a gyertya és a csillagszóró illata. Az idén hiányoztam a családi vacsoráról és lemaradok a Kicsimamám vinetéjéről is. Ne gondolják kedves hallgatók, hogy panaszkodom ezek csak tények, és örömmel tölti el a szívem, hogy magam előtt látom a nagycsaládomat ahogyan együtt éneklik a mennyből az angyalt, utánna meg ugye a vinete. Hadd meséljek arról, hogy azért itt milyen áldott Karácsonyban volt részem. Hálaadás után tehát a karásonyi készülődés egyre fokozottabbá válik, a házakon megjelennek a karácsonyi fények, az udvarokat benépesítik a télapók és a szarvasok, a bevásárló központok előtt pedig, ahogy filmekből megszokhattuk csengettyűsökkel találkozhatunk. Színész kolléganőmmel jelentkeztünk csengettyűsnek, de aztán mégsem lett belőle semmi. Na és az egészen lenyűgöző, amikor az ember lánya a Jingle bells-t az amerikaiaktól hallhatja.
Winona Lake kisfalucskában a karácsonyi koncert egy élmény volt, mert ugye az még csak természetes, hogy együtt énekelte a kórus és a közönség a karácsonyi dalokat, de amikor a Handel Messiását játszotta a zenekar, és a kórus részekhez értek az az érzésem támadt, hogy dolby surround hangosítással rendelkezik a színház, megfordultam és elcsodálkozva konstatáltam, hogy a családok a kórussal együtt énekelnek, méghozzá szólamokban. Hát ilyen közönséget még nem láttam, Handel Messiasat csak úgy, és a hatás egyszerűen döbbenetes.
A mi kis társulatunknak is volt egy karácsonyi koncertje, ezúttal már nem a közönségben üldögéltem, hanem készültem. A kis gyufaárus lányt játszodtam. Szeretném megosztani, hogyan készültem erre a szerepre. Életemben egyszer, nagyváradi egyetemista éveimben megéltem vagy két olyan napot amikor tényleg nem volt amit ennem, de azon kívül talán soha nem kerültem ilyen helyzetbe... jó hát ínségesebb napok vannak, de azért nem panaszkodhatok. Az én nagyszüleim tudnának mesélni arról, hogy milyen ehezni. Miért kezdtem erről mesélni? Ja igen... azért mert nem kell nagyon okosnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy a kis gyufaárus lány igencsak éhes lehetett. Elhatároztam, hogy a koncert előtt három napig csak kenyeret és vizet eszem és utolsó nap semmit. Tele gyomorral gyufarárus lányt játszani pofátlanság gondoltam.
Koncert előtti este egy karácsonyi partira voltunk hivatalosak. Ezzel nem számoltam. Nyilván nem tudtam ellenállni, és csak az vigasztalt, hogy biztosan a kis gyufaárus lány sem állt volna ellen. A koncert napján aztán reggelire ettem egy darab kenyeret, és aztán vizet ittam. Semmit egész nap. Közben tudtam, hogy este nagy vacsora vár. A színpadra lépés előtt pedig elterveztem, hogy kint fogok állni a recsegő hidegben, mert fűtött színpadon szintén pofátlanság kis gyufarárus lányt játszani. Amíg a kolléganőm Mozart klarinét koncertjét játszodta, és amely elég hosszú, kimentem, de nem volt hideg. Felmelegedett az idő. A kísérlettel nem vagyok megelégedve. Fáztam és éhes is voltam, de mindig ott volt előttem, hogy fél tízkor díszes vacsora. A kis gyufarárus lány előtt mi lebegett?
Színészként nem voltam elég elszánt. Hogyan lehet tehát így hitelesen gyufarárust lányt játszani. Nem tudom, talán egyszer megtudom. Amikor a saját gyötrödő részemet komolyabban gondolom. Addig pedig nekem is, de ami rosszabb az engemet nézőknek is meg kell elégedniük egy megúszós előadással. A kis szösszenet előadásomat a következőképpen építettem fel. Gyufákkal a kezemben, nyitottam be a színház terembe, mint a kis gyufarárus lány, majd valóban meggyújtottam néhány gyufaszálat és kezemet mellengettem, aztán egyféle táncban meséltem el a történetetet. Majd nyilván kellőképpen meghaltam a végén. Kolléganőm pedig elmondta a mese zárószavait, azt amikor az emberek megfagyva találjál a kislányt, és azt gondolják, hogy melegedni szeretett volna a gyufa lángjainál. Ezután odajött hozzám és kezembe nyomta a mikrofont jelezvén, hogy rendben Krisztina most már felülhetsz vége az előadásnak. Én derekasan bevallottam, hogy igen amit az előzőekben láttak valóban színház volt... a színház szót nem abban a dícsérő értelemben használtam, amit szakmai körökben a sikeres színházi pillanatok elismerésére használnak, hanem abban az értelemben, hogy igen valóban csak eljátszodtam valamit, és ekkor a mikorofonnal a kezembe azt mondtam: igen ez valóban csak színház volt, de van egy történetem és a kedves hallgatókra bízom, hogy eldöntsék, hogy ez valóban megtörtént, megtörténhetett vagy sem, és ekkor egyszerűen elmondtam a mesét. Ezt a mesét fogják hallani kedves hallgatók az adás végén. Kissé személyesre sikerült ez a bevezető. Talán azért mert Karácsony van...Chopint hallgatunk.

Első adás - Záró gondolatok

Első adásunk végéhez értünk, de mielőtt elbúcsúznék engedjék meg nekem, hogy a figyelmükbe ajánljam a minden év nyarán június 14.-e és július 19.- e között megrendezésre kerülő MasterWorks Fesztivált. Négy hetes fesztivál, melyre a világ minden részéről várják a fiatal zenészeket, táncosokat, színészeket egyetemistákat és főiskolásokat egyaránt. Négy hetes képzés program, melyet világhírű professzionális keresztény előadóméveszek vezetnek: Midori, Christhopher Parkening, John Kirby.
A képzéseket és műhelymunkákat, koncertek és előadások mellett Biblia leckék, közös dicsőítő alkalmak, a előadótanárok tanúságtételei szövik át. A keresztény hit, Isten erőteljes jelenléte teszi különlegesssé a MWF.
Célja olyan előadóműveszek képzése, akik Krisztus világosságát viszik saját világukba. Honlapcím: www.masterworksfestival.org

Első adás - Művészek a művészetről

Richard Dival ausztrál karmester így határozta meg a művészetet:
A művészet Isten legnagyobb ajándéka, mely átlényegíti az emberi szenvedést és örömet és világosságot hoz úgy az alkotó mint a közönség számára.
Azt gondolom, hogy ugyanarról a szenvedésről és gyötrődésről beszél, amelyről a volt a tanárom beszélt, hogy a művésznek gyötörnie kell magát, gondoljunk csak a zenészek mindennapos gyakorlásaira, az énekes skálázására, a ballett táncosok nyújtásaira... de ez nem elég, és pontosan ezért szimpatikus számomra ennek a karmesternek a meghatározása. Azt mondja, hogy a művészet az Isten ajándéka, mely átlényegíti, azt is mondhatnám, hogy magasabb szintre helyezi az emberi szenvedést. Nem elég a gyötrődés, kell az Isten áldása, kell az Ő keze ahhoz, hogy művészetről beszéljünk, és milyen csodálatos, hogy kell a gyötrődés, kell a mi részünk. Az Úr megtisztel azzal, hogy részesei lehetünk a művészet csodájának. Ha így gondolunk a gyakorlásra, a beszédtechnika gyakorlatokra, a nyújtásra, a skálázásra, a folyamatos agyalásra, kísérletezésre, próbákra akkor már nem csak szükséges de kellemtlen címkével illetjük erőfeszítéseinket, hanem mindennapos örömünk forrása lehet, mert együtt munkálkodunk az Úrral. Micsoda megtiszteltetés ez.

Első adás - Mit mond a Szentírás a művészetről?

"Bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyétek." Pál korintusiakhoz írt első leveléből idéztem.
Bármit tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.
Magyarán ha eszünk, ha alszunk, ha dolgozunk, ha énekelünk, ha festünk, ha játszunk, ha zenélünk, ha bármit teszünk az Ő dicsőségére tegyük. Meglepő milyen egyszerűen és félreérthetetlenül beszél a Szentíráson keresztül az Úr a cselekedeteink végső céljáról.
Arra hív, hogy felajánljuk neki azt amink van, és azt amit cselekszünk, alkotunk. Alkotunk. Azt hiszem most ezt kell megragadnom. Mindenik művészeti ág fel tud mutatni valamit. Egy alkotást, amelyet a művész készített. Legyen az festmény, szobor, előadás, ének, opera vagy vers... bármi...mindig van egy alkotás. Az alkotás mögött ott az alkotás mint folyamat. Egyszer egy tanárom azt mondta, hogy az alkotás mindig gyötrődés, szenvedés. Maga az alkotó gyötrődik. Szemléletes példával élt. A táncosok saját testüket gyötrik, hogy alkalmassá váljanak azon kifejező mozgások megvalósítására, amelyekkel közölni akarnak valamit.
"Az én dicsőségemre tegyétek" - mondja az Úr.

Első adás - Művészek tanúságtétele

“Bárhogyan is legyen, engedd, hogy Hozzád forduljak és jó cselekedeteket gyümölcsözzön az életem.” Ludwig van Beethoven szavai ezek, és biztosra veszem, hogy az Urat szólítja meg e rövid imájában.
Beethoven 1770-ben született és az élet soha nem kényeztette igazán. Az apja alkoholista volt, felelőtlen és durva. Az édesanyja pedig törékeny és beteg volt, korán meghalt. Bethoveen tehetségére nagyon hamar fény derült, de az apja nem fektetett hangsúlyt tehetségének kamatoztatására.
Beethoven fiatalon Bécsbe utazik, és a nemesek szórakoztatására játszik. Főként zongorázik. Modorának nyersessége ellenére, virtuózításának köszönhetően nagy népszerűségnek örvend az arisztokrácia körében.
Bethoveen akkor érett fiatal suhancból férfivé amikor egész Európa nagy mozgolódásban volt. A forradalom illata már érződött a levegőben és Napoleon menetelt maga alá gyűrve minden útjába kerülő nemzetet. Kezdetben Bethooven csodálta ezt a új hódítót és azt tervezte, hogy harmadik szimfóniáját neki dedikálja. Beethovent hirtelen haragú volt. Egyszer egy étteremben egy pincér rossz rendelést hozott ki neki, felindultságában az pincér arcába borította az egészet.
Nagyon sok jó barátja volt, de ennek ellenére sokszor volt magányos és ritkán érezte azt, hogy megérti őt valaki. Nem önszántából, de élete végéig agglegény maradt. Több hölgy kezét is megkérte, de nyers természete miatt egyikük sem volt biztos abban, hogy jó férj lenne belőle.
Élete tragédiája az egyre fokozodó hallás problémája. 1802-ben így ír a testévereinek címzett levelében : süketségem száműzötté tett engem. Nem kérhetem az embereket, hogy ordítsanak mert én süket vagyok.
Egyszer egy barátja végignézte ahogyan egyszer elszántan próbálkozott zongorázni, de csak kínlódás lett belőle. Ezután az esemény után ezt írta: "Nagy szerencsétlenség bárki számára, ha elveszíti hallását, de hogyan viselhetné egy zenész kétségbeesés nélkül. Beethoven folyamatos szomórúsága nem volt többé rejtély számomra."
Beethoven maga mintegy imába foglalja legbensőbb vágyait: Mindenség Ura és Istene te látod az én szívemet és látod hogy ég benne az emberiség iránti szeretet és vágyom arra, hogy jót cselekedjem.
És valóban együtt tudott érezni a bajba jutottakkal és segítőkész volt. Mikor meghallotta, hogy Bach még élő lánya segítségre szorul azonnal felajánlotta, hogy egy új művet ír és a minden bevételt az idős hölgynek ad.
Hallása fokozatosan romlott és ő egyre inkább visszavonult figyelmét pedig a zeneszerzésre és az Istenre fordította.
1827 ben halt meg és halálos ágyán biztosította testvérét arról, hogy készen áll az Úrral való találkozásra. Áldozott, és egy viharos éjszakán halt meg. Egy barátja, Anselm Huttenbrenr töltötte vele ezt az éjszakát, és így emlékezik rá:
“Egy hatalmas mennydörgés után kinyitotta a szemét, jobb kezét ökölbe szortíva magasba emelte a karját mint aki azt akarja beleordítani a világba, távozzatok gonoszság erői, az Úr velem van."
Beethoven hitéről nehéz beszélni. Kortársai és barátai olyan embernek tartották, akinek az egész élete bizonyítja, hogy szerette az Urat.
Katolikus családba nőtt fel és az édesanyja katolikus iskolába küldte, egy jezsuita szerzetes példabeszédein nőtt fel majd fiatal korában többféle temploban is megfordult. Fő tanítója Christian Gottlob Niefe protestáns tanító volt.
Beethoven naplóiban, leveleiben és kis jegyzettömbjeiben, melyek segítségével kommunikált hallása teljes elvesztése után, több Istenről szóló bejegyzés találhatunk, melyek mint erős meggyőződéseiről tesznek tanúságot. “Szívem nyugodtságában és teljes bizalommal neked ajánlom magam Istenem, te örök jóság” írja Beethoven. “Légy a kősziklám és világosságom, én bizalmasom.”
1815 ben egy kis kápolna számára írt zenét nyugalmat és beteljesülést találva abban, hogy kizárólag az Örök Isten dicsőségére dolgozik.
Naplójában gyakran találunk erőteljes személyes imabejegyzéseket. “Bárhogyan is legyen Uram, engedd, hogy Hozzád forduljak és jó cselekedeteket gyümölcsözzön az életem.”
181o ben így ír egy ismerősének: "Nincsenek barátaim. Egyedül kell élnem, de ennek ellenére tudom, hogy az Isten közelebb van hozzám mint másokhoz. Félelem nélkül megyek hozzá, mindig felsimertem őt és értettem őt."
Egy másik levelében pedig ezt írja: “Nincs nagyobb annál mint oly közel menni az Istenhez mint senki más, és onnan kiindulva hirdetni az embereknek az Ő dicsőségét.”
Beethovennek francia és latin nyelvű Szentírása is volt. Könyvtárában megtalálható volt Kempis Tamás Krisztus követése.
Kotta vázlatain gyakran találunk ilyen bejegyzéseket:
"Hálaadó ének Istennek, betegségemből való felépülésemért" vagy "jámbor ének, Uram Istenem magasztalunk téged, Alleluja."
Mindennek ellenére, ha más szemszögből nézzük Beethoven életét igencsak ellentmondásos dolgokba ütközhetünk. Annak ellenére, hogy katolikus családban nőtt fel, kerülte a templomot és nem bízott meg a papokban. Nem gyakorolta katolikus hitét.
Nagy érdeklődéssel fordult a keleti irodalom iránt, gyakran idézett pogány szövegeket.
Keresztény hitét semmiképpen nem vitathatjuk el, de igencsak sajátság elképzelései voltak a hitről. "A hitét talán a zenéjén keresztül érthetjük meg" vallják a zeneszakértők. A zenéje magát Beethovent tárja elénk.
Beethoven szüntelen Isten keresésének bizonyítéka a Missa Solemnis. Ez a munkája hatalmas erőfeszítések árán született meg. Az egyházi zene történetét kutatta, helyi kolostorokból himnusz kéziratokat gyűjtött. Kottájára ezt írta: "Kívánom hogy szívtől szívig érjen. Ima külső és belső békéjért."
Beethoven egyre romló hallása ellenére nem engedte meg magának, hogy a csüggedés erőt vegyen rajta. Továbbra is komponált, és műveinek művészi értéke csak nőtt és nőtt.
Ma már ügyes kis hallokészülékek segítik azokat, akik Beethoven-hez hasonlóan hallásproblémákkal küzdenek, de Beethoven ormótlan nagy hallócsőre szorult, amelybe az emberek beleordítottak. Enyhén megalázó lehetett.
Meg gonodoljuk csak meg. Egy zenész. Pont a hallását veszíti el. Így vall erről:
"Mit is mondhatnék egyik érzékem elvesztéséről, mely oly tökéletesen fejlett volt. Egy érzék melyet valamikor birtokoltam. Még a szakmámban is ritkán találni olyant, akinek hallása oly tökéletes volt mint az enyém." Ennek ellenére Beethoven úgy döntött, hogy győzedelmeskedni fog és tovább dolgozik. Isten beléhelyezett szent bizalmának tekintette tehetségét. Lenyűgöző zenéje bonyolultsága és szépsége, amit hallása teljes elvesztése után írt. Ezeket soha sem hallhatta, talán csak valahol a szívében.
Beethoven egyszerűen nem adta fel. Győzni akart. És hát nem erre hívott meg minket az Úr, hogy győzedelmeskedhetünk benne, és általa?

Első adás - Gondolatok a Szép Szeretetről

Bizonyára ismerik a tálentumokról szóló példabeszédet.
Miért is akarok most éppen a tálenumokról beszélni? Pontosan azért mert a művészek világában gyakran szó esik a tálentumokról, mint tehetségről. Gyakran osztják szorozzák. Mindenki tudja, hogy van akinek több van van akinek kevesebb. Mindenki méri magét és a másikat. Irigykedve vagy nem.
Lássuk mit mondd ma nekünk ez a példabeszéd.
Volt amikor kegyetlenül igazságtalannak tartottam, talán azért mert nem értettem. A napokban egy kedves barátnőm elküldte Szénégető István marosvásárhelyi pap testvérem prédikációját erről a példabeszédről. Nagyon megörültem neki. Egyszerűen és lényegretörően beszélt az atya. Leszögezte, hogy mindannyian kaptunk valamit. Ez a fontos. Akkor követünk el nagy hibát amikor egymásét kezdjük el nézni. Hasonlítgatjuk tálentumainkat és valami egészen borzalmas történik ebben a lázas folyamatban. Elfelejtjük azt, hogy az Úr adta a tálentumainkat. Borzalmas először is azért, mert elfelejtük, hogy ajándékba kaptuk és a magunkénak tulajdonítjuk. Ettől a ponttól kezdve két út előttünk és egyik sem túlzottan örvendetes. Az egyik lehetőségünk, hogy elragadtatjuk magunkat, a másik hogy lenézzük magunkat majd pedig szavakba öntjük, hogy mi semmire sem vagyunk képesek. Mi ez a buzgó kapzsiság a részünkről? Miért azonosítjuk érdemeinkkel ajándékainkat?
Egy nagyon fontos részletet tévesztettem eddig szemelől. Örülök, hogy Szénégető Atya külön kihangsúlyozta. Az a szolga aki a legkevesebbet kapta FÉLELMÉBEN rejtette el az egyetlen tálentumát. Félelmében. Rögtön eszembejutott, hogy de hát mi nem a Félelem lelkét kaptuk ajándékba, hanem a Szent Lelket, akit bátorságot, életet és remény hoz a szívünkbe. A kérdés az, hogy kinek hiszünk? Mit hiszünk el? Hisszük, hogy valóban a Szent Lelket kaptuk ajándékba? Hisszük-e, hogy Jézus Krisztusban mindenre képesek vagyunk, még arra is, hogy átugorjuk a falat. Vagy inkább hiszünk a félelem szavának, az ellenségnek, aki valóban szorgosan dolgozik azon, hogy mindenféle ostoba öntemető gondolattal töltse tele szívünk. Az Ő végső célja az, hogy a végén ne csak a tálentumainkat ássuk el, hanem magunkat. Igen. A végső célja, hogy elásson egy örök életre.
Kinek hiszünk?
Én gyakran hiszem a félelem szavának, de most már tisztán látom, hogy amikor ezt teszem, akkor nem hiszek az Istennek. Gyakran beszélnek gyenge és erős hitről. Én nem hiszem, hogy a hitnek lennének fokozatai. Valaki vagy elhisz valamit vagy nem, vagy elhiszem azt, hogy az Úr az Szeretet és a bátorság Lelkét adta nekem, vagy nem. Ő kategóriusan kijelenti, hogy a szeretetetben nincs félelem. A félelem nem tőle van.
Még egy egészen új dolgot mutatott meg az Úr. Az öt tálentummal rendelkező szolgának, mely újabb ötöt nyert azt mondta, hogy a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád. A két talentummal rendelkezőnek is ugyanezt mondta. A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád. Kicsinek nevezi az ötöt is és a kettőt is. Egyenlőség jelet tesz az öt és a kettő közé. Ez matematikailag nézve semmi képpen sem egyenlő, de neki kicsi. Bizonyára az egyet is kicsinek nevezte volna. Bármennyi tálentumunk lenne, azt ő mind kicsinek nevezi. Mennyire másként van nálunk. A magyarországi osztályozás szerint az ötös kitűnő, a kettes éppen csak átmenő, de már ebben nem is vagyok biztos. Az is lehet, hogy egy tisztességes bukáshoz elegendő csak, hogy aztán az egyesről ne is beszéljek. Úgy tűnik, hogy a mi méregetésünk nem mindig érvényes Isten szemében.
Ő tudja kinek mennyit adott, és Ő az aki majd megkérdezi, hogy mit tettünk vele. Mert a hitünkről árulkodik a tálentumainkkal való sáfárkodásunk.

Első adás - műsor szerkezete

Elérkezettnek látom az időt arra, hogy röviden és lényegretörően beszéljek a műsor szerkezetéről, melyet majd amúgy is nagy rugalmassággal fogok kezelni. Rendszerint ismeretetni fogom az aktuális adás címszavait majd az adás felvezetése következik, melybe beleszövöm friss gondolataimat. Harmadik műsorpontként mindig arról fogok beszélni, hogy mire tanított az Úr vagy milyen arcát ismerhettem meg, ennek a műsorpontnak Gondolatok a Szép Szeretetről címet adtam. A műsor ideje alatt rendszerint egy zeneszerző műveit fogjuk együtt hallgatni. Természetesen szándékosan döntöttem így, és azt is elmondom, hogy miért. Jelenleg az Egyesült Államokban dolgozom a keresztény előadóművészek közösségében, társulatában, szolgálatában, szervezetében... nem is tudom melyik a legtalálóbb magyar szó .... a lényeg, hogy ennek a szervezetnek az elnöke Dr. Patrick Kavanaugh írt egy könyvet a híres zeneszerzők hitéletéről, és úgy gondoltam, hogy nekünk keresztényeknek igencsak izgalmas tudni azt, hogy mi vagy ki rejtőzik remekműveik mögött. Ebben az adásban Bethoveen-el kezdünk, egyszerűen csak azért, mert Ő az én kedvencem. Tudom, hogy a kronológia ajánlott lenne, de mivel már leszögeztük, hogy ez nem ismeretterjesztő adás ezért szabadnak éreztem magam ebben a döntésben. Ezt a műsorpontot Művészek tanúságtétele címmel láttam el.
Mit mond a Szentírás a művészetről? Az egyik legfontosabb műsorpont címe, és úgy gondolom, hogy ez magáért beszél.
Minden adásban egy híres emberek segítségével kísérletet teszünk arra. Hogy meragadjuk a művészet lényegét. A műsorpont címe: Művészek a művészetről.
A Zárógondolatok előtt verssel vagy mesével kedveskedem majd minden alkalommal.

Első adás - Bevezető

Talán kezdjük azzal, hogy ki is vagyok én és miért ragadtam magamhoz a mikrofont. Fekete Krisztina és ha minden igaz, akkor a Marosvásárhelyi Színműveszeti Egyetem már papírossal tudja bizonyítani színész voltomat, de mint mondják nem a papír a lényeg, és ezt én magam is tudom. Színész létem azért fontos itt és ma, mert úgy gondolom, hogy ez a gyújtópontja, ez a MIÉRTje ennek az műsornak. Pontosabban ez az egyik miértje. A másik indító ok pedig az, hogy kereszténynek vallom magam.
A főiskolai évek alatt gyakran vívódtam bensőmben, harcoltam magammal és ritkán másokkal, csak azért mert két világ közé szorultam. Talán kevésbé közhelyes hasonlattal élve: úgy éreztem magam mint aki egy mozgólépcsőn halad, de az egyik lába lefele tart a másik me felfele, és én csak nyögök mert soha nem voltam annyira hajlékony, hogy a spárgát csak úgy bemutassam.Távol álljon tőlem, hogy a lefelé tartó lábamat a színész énemmel társítsam a másikat pedig a keresztény mivoltommal. Ezzel a hasonlattal csak azt akartam mondani, hogy a nagy kínlódások közepette sehova sem jutottam.
Az egyetem gyakran kérdezték tőlem, hogy miért keverem bele az Istent mindenbe... de hát hogyan lehetne kihagyni az Isten bármiből is. A katolikus bentlakásban pedig mindig azt éreztem, hogy kílógok a sórból. Szóval kész vergődés volt, de hiszem, hogy ennek a vergődésnek is köszönhető ez az adás, melynek a Szép Szeretet címet adta a mennyei Édesapánk.
Első adás és én máris óckodom ettől a címtől, pedig oly nagy örömmel fogadtam, amikor a Szent Lélek megmutatta ezt a címet.
Elmondom, hogy miért. A napokban olvasgattam ezt-azt és egy dolgozat mottójaként egy Picasso idézetre bukkantam, mely így szólt: Írtozom azoktól, akik a szépről beszélnek. Na tessék Krisztina, te meg éppen arra készülsz, hogy Szép Szeretet címmel vezess adást. De nem ér itt véget az idézet. Így folytatódik: Mi az hogy szép? A festészetben problémákról kell beszélni. A festmények nem egyebek kutatásnál és kísérletezésnél. Sohasem műalkotást festek. Mondja Picasso. Minden képem kutatás. Szüntelenül kutatok. Azt gondolom, hogy a bármilyen művészeti ág képviselője lefordíthatja saját esetére ezt. És meg kell mondanom, hogy igencsak szimpatikus számomra ez az allapállás. A művészetet fogyasztók általában a végtermékkel találkoznak, és tetszik nem tetszik terminusokkal illetik a látott, hallott, tapasztalt vagy érzékelt művészeti produktumot. Rendjén is van ez így. Ha az a művészeti megnyilvánulás nem készteti többre a befogadót, akkor talán nem is érdemel többet.
Szeretem, hogy már rögtön az elején saját magammal vitatkozom. Igen, vitatkozósnak szánom ezt adást. A vitatkozás számomra egyféle kutatás, és az Úr mondja, aki keres az talál, és én ezt kívánom tenni. Alázatban, de nem alázatoskodva. Vitatkozom majd magammal, de buzdítom Önöket is drága hallgatók, kedves testvérek, hogy kérdezzetek.
Tehát nem ismeretterjesztő műsornak szánom a Szép Szeretetet. Soha nem venném a bátorságot, hogy kioktassak bárkit is ebben a témában. Kérdésekkel jelentkezem majd? Friss gondolataimmal. Kutatásaimmal. Válaszokat útmutatást az Úrtól várok. Hiszem, hogy Ő akarja, hogy étsük ezt gyönyörű jelenséget, de ne csak értsük, hanem örüljünk is neki és használjuk is az Ő elképzelése és akarata szerint. Kérdezzenek Önök is.
A műveszet és Isten kapcsolatát kívánom kutatni tehát, mert hiszem, hogy nem lehet a mennyei Papát ebből sem kihagyni. Hiszem, hogy bátran kérdezhetünk, mert Ő tud felelni.
Miért maradtam mégis a Szép szeretet címnél? Mert a Papa akarta, és mert a szívem mélyén ahányszor csak találkoztam vele, Ő mindig szép volt, nagyon szép.